Feladatok | Díjazottak | Előző év | Következő év

Eger • 2003
12. Nemzetközi Magyar Matematikaverseny



A XII. Nemzetközi Magyar Matematikaversenynek Eger adott otthont. Az észak-magyarországi Heves megye központjának területét a honfoglalás előtt is lakták, Szent István pedig püspökséget alapított itt, és a mai napig itt van az Egri Főegyházmegye központja. Az Árpád-korban és az utána következő mintegy 200 évben Eger püspöki székhelyként egyre bővült és építészetileg gyarapodott. Innentől számíthatjuk az egri borok születését, amelyek közül jó néhány fajta ma is a borkedvelő közönség kedvencei közé tartozik. A virágzásnak a török hódítás vetett véget: bár 1552-ben a vár védői hősiesen visszaverték az ostromot, de 1596-ban már nem tudtak ellenállni, és a város török kézre került. Ennek emlékei ma is láthatók, köztük a minaret, amely a város egyik jellegzetessége.

1687-ben Eger visszakerül a Magyar Királysághoz, és újból életre kel. Az 1700-as években a város népessége jelentősen megnő, és a visszatért püspökök a barokk jellegzetes stílusjegyeivel ellátott épületeket emeltetnek városszerte. Ebből a korból származik a híres Bazilik, az érseki palota és a megyeháza is.

Az 1800-as évek elején több vész is sújtotta a várost: két tűzvész is pusztított, majd kolera tizedelte a lakosságot. A város kimaradt a vasútépítésből is: a fővonal Füzesabony érintésével haladt tovább. 1878-ban az Eger-patak kilépett medréből, és sok lakóházat megrongált. Az áradásban 10 ember lelte halálát. A huszadik században Eger ismét újjéledt, de a két világháború megviselte a várost. A 70-es évektől nagyszabású panelépítkezések kezdődtek, a rendszerváltás után pedig még gyorsabb ütemű fejlődés indult. A város ma turisztikai központ nemcsak a török emlékeknek és a boroknak, hanem a gyógyfürdőnek köszönhetően is.

A Szilágyi Erzsébet Gimnáziumot 1954-ben alapították, eredetileg leányiskolaként. Az 1963-as évtől kezdve tértek át a koedukált oktatásra, és szakközépiskolai osztályokat is indítottak. Az iskola alapítója az Arany János Tehetséggondozó Programnak, és a 2005-ös évtől kezdve nyelvi előkészítő osztályokat is indít.